[ Hangstúdió A Tiszta És Precíz Zenéléshez ]

A Your Studio Ötlete

A zenék készítése sokunknak ad annyi plusz lendületet a mindennapokhoz, ami mindenképp megéri a folyamatos érdeklődést a téma iránt.

2017-ben találkoztunk egy véletlen folytán, majd a közös zenei érdeklődés egyre több alkalommal hozott össze bennünket. Idő közben egyre többször vetődött fel egy közös gondolat, miszerint nagyon jó lenne olyan akusztikai környezetben zenéket alkotni és finomhangolni, ami egy lakásban nem valósítható meg. 2019-ben elhatároztuk, hogy belevágunk egy közös hangstúdió építésébe, és így kezdetét vette a Your Studio Projekt.

Közel egy évnyi előkészületet és a konkrét kiviteli tervek elkészítését követően hozzáfogtunk a szerkezet megépítéséhez. A stúdiót egy 52 m2 alapterületű és közel 4 méteres belmagasságú helyiségben építettük fel. Az összetett geometria miatt favázas tartószerkezetet és gondosan összeválogatott alapanyagokat használtunk, hogy végül elérjük a kívánt eredményt. A szoba minden szeglete a kiegyenlített hangzást szolgálja, amiről az elvégzett akusztikai méréseknek köszönhetően is megbizonyosodtunk.

Sikerült egy olyan helyet létrehoznunk ahol tisztán és precízen, minőségileg tudunk a zenével foglalkozni.

YourStudio_Fejlődj Velünk A Zeneírásban
[ Your Studio ]

Rólunk Mondták

Brutál hangzás, otthonos és igényes környezet. Mindenkinek bátran ajánlom! Egy élmény volt, köszönöm nektek!
K.Márk
K. Márk
Teljesen megfertőződtem az ottani hangzással, köszönöm, hogy ott lehettem!
K.Domonkos
K. Domonkos
Köszönöm Nektek az együttműködést! Precíz, korrekt és kiváló munkát végeztetek!
88DUBS
88Dubs
Azt hittem, hogy amit eddig otthon hallgattam az jól szólt... Hát sajnos nem! Jó, hogy van egy ilyen hely, ahol kényelmes és kulturált körülmények között elveszhet az ember a zenében! Egy teljes napot el tudnék itt tölteni külvilág nélkül...
B. Balázs
Igényesen kivitelezett, kellemes atmoszférájú hely, öröm benne lehallgatni. A hangzás világa magas színvonalú.
Sz_Istvan
Sz. István