Your Studio - Hangstúdiónk Kialakítása

Sarkalatos kérdés volt a stúdió bemenő paramétereiben, hogy milyen helyiségben tudjuk majd megvalósítani, mivel ez alapjaiban határozza meg a lehetőségeket. 2020 tavaszán érett meg annyira a koncepció, hogy keressünk neki egy jó kis helyet. Elég hosszas netes bogarászást követően élőben is megnéztünk néhány lehetséges opciót, de mindenhol elég sok kompromisszumot kellett volna kötnünk. Néha be tud sokallni az ember a monitor pörgetéstől, így valahogy májusban egy délután a nyakamba vettem a kiszemelt kerületet, és utcáról-utcára járkálva kerestem a lehetőséget. Elég vegyes, de leginkább a földtől teljesen elrugaszkodott opciókat találtam, és még kissé lemondóan fel is hívtam Dávidot, hogy nem nagyon akadt lehetséges jelölt. Aztán amikor már elkezdett lefelé rongyolni a nap, még egy utolsó nagyobb kanyart vettem hazaindulás előtt. Megláttam egy Kiadó feliratot egy kis üzlet ablakán, és mivel az illedelmes időből már jócskán kilógtam, így csak teli vigyorral Dávidot hívtam. „Nem biztos, hogy még kiadó, de ha igen akkor ez lesz a helyünk.”

Your Studio - Hangstúdiónk Helyszínének Megtalálása

Természetesen másnap, amikor felhívtam a számot kiderült, hogy épp kiadták az üzletet, és sajnos ez már nem opció. Aztán szóba elegyedve a tulajdonossal vázoltam az elképzelésünket és említette, hogy az épületben az alagsor épp átalakul és üresedik. Ha érdekel minket, nézzük meg! Hát persze, hogy megnéztük, és néhány variáció után, végre, nagy örömünkre meglett az irány. Ez azért is volt rendkívül fontos lépés, mert innentől már tudtuk, hogy a stúdió kialakításánál miben is gondolkozzunk. Elég nagy 52 m2-es az alaprajzi területünk, ami közel négy méteres belmagassággal, és jó néhány, mindenfelé kanyargó épületgépészeti csővel van megáldva.

Felmerült, hogy direktbe használjuk ki az egész termet, de arra jutottunk, hogy sokkal ésszerűbb lenne egy közepes méretű stúdióban gondolkoznunk. Erre egy megoldás adódik, ami több szempontból is érdekes, ha már így belekóstoltunk az akusztika izgalmas világába. Szobát fogunk építeni a szobába, ami megnehezíti a befoglaló vasbeton és téglafalakról direktben visszaverődő hanghullámok dolgát. Ezek komiszul igyekeznének összezavarni a mixing és mastering fázisban, vagy akár egy egyszerű zenehallgatás alkalmával is.

Újfent belemásztam jó néhány akusztikai témákkal foglalkozó tartalomba, és igyekeztem összekötni a dolgokat a korábbi egyéb ismeretekkel. Ez bizony masszívan fizika, és elég sok összefüggés van a belsőégésű motorok szívó- és kipufogórendszerében kialakuló dinamikus nyomáslengések, valamint zenehallgatás közben a hanghullámok különféle jelenségei között. Ismét értelmet nyert a mondás, miszerint minél többet tudsz, annál kevesebbet értesz. Ettől függetlenül valahol mindent el kell kezdeni, így összeszedtük minden ismeretünket, és belevágtunk a megvalósításba.